My Crazy World: Killing Me Softly

SeBaek, Yaoi, Love and...and...

Egy esös nyári napon kezdődött minden rossz. Egy szamára sugárzó esős napon, míg nekem maga a rém állom. A szenvedés, a hiánya, a szerelme, a csókjai, az érintése s a két gyönyörű szeme amit soha sem fogok elfelejteni.

Augusztus 16.
Esik. Maga tehetetlenül potyognak a hatalmas víz gömbök. Sír a felhő, sír ugyan úgy ahogyan én is, ebben a büdös koszfészekben. Egyedül. csendben.
Minden napom így telik. Munka, kocsma, némi alvás, munka, kocsma...
Ugyan úgy, mint ma a kocsmában ülve iszom, s szívom a szokásos mérgeimet, amitől kezdetekben meg jó is volt minden. A hangulatom, a világ, még el is hittem, hogy jól vagyok, de most... egyik napról a másikra…. Minden ugyan olyan maradt. Monoton, szürke hétköznapok, semmilyen változatosággal, ugyan az minden, a halk ének hang a bárban, még az emberek is ugyan olyanok. Egy új arc sincs a közelemben. Hatalmas magányomból egy apró épp, hogy érintés lendít ki, s kényszerit a rá koncentrálásra. Lassan felemelem nehéz fejemet s a kéz tulajdonosára szegezem tekintetemet.
-Ne haragudj, de új vagyok még itt. Meg tudod mondani hol van a tulaj?-mosolyog rám kellemesen a kellemetlen ismeretlen.
-Ott-bökök a szinte velem szemben csevegő főnökre.
-Köszönöm.-biccent egyet fejével, s méz szőke haját lassú mozdulattal kisöpri a szeme elől apró kezével.
-Hm.-kortyolok bele italomba, de erre már a fiú is elment, s újra élhetem a szürke napjaim egyiket.

Augusztus 17.
Holnap lesz a születés napom, amit megint ugyan úgy fogok "ünnepelni". Munka, ivás, alvás, munka, ivás...
Talán valamelyik munkatársamnak eszébe jutok. Vagy nem...
Ma is ebben a dohos, szesz szagú kocsmában iszom el a fizetésemet s a májamat, de ma valami furcsa...
Az a fiú van a pultnál aki tegnap "inzultált".
-Mit adhatok?-mosolyog rám segítő készen az új fiú.
-Vodtka-Martini, rázva, nem keverve! -zuhanok le a vele szemben levő székre.
-Mr.Bond!-nevet fel s már azonnal neki is lát a napi mérgem adagolásának, s gondos elkészítésének.
-Hogyne.-dörmögöm orrom alatt, s fejemet támasztva akaratom ellenére is figyelni kezdem az új pultost.-Mr.Byun, igaz?-pillantok szemeire.
-Igen.-húz egy félmosolyt ajkaira.-De hívj csak BaekHyunak vagy Baeknek. Jobban kedvelem.-kezd el csacsogni, de én már a de-nél lemaradtam, hogy ez mennyit beszél. Nem kérdezte tőle senki, akkor meg miért mondja el ilyen ártatlanul.
-Neked mi a neved?-adja oda poharamat egy szívó szállal.
-Hon..
-Tegnap láttam.-támasztja meg arcát mind két kezével.-Szóval mi a neved?-pislog kiváncsian arcomba. Lassan rá emelem tekintetem s vissza adom neki az immáron üres poharamat.
-Még egyet.-nézek szemébe üres tekintettel s várom az új adag élet mentő mérgemet.
-Jó.-fintorodik el-De nem válaszoltál.
-Nem is fogok.-túrok hajamba unalmamban. Miért beszél ez hozzám?
-Miért?
-Mert idegen vagy.
-Nem vagyok az.-szomorodik el.-Már két napja ismerjük egymást.
-Ha csendben maradsz akkor megmondom, jó?-teszem fel a mutató ujjamat.
-Rendben.-bolint egy hatalmasat, mint egy gyerek. Biztosan fiatalabb nálam. Egyértelműen fiatalabb. Még csillog a szemében a naivság.
-Oh Sehun!

Augusztus 18.
Mint ahogy gondoltam. Senki sem köszöntött fel. Egy árva lélek sem. Mit is vártam. Én csak egy apró, szürke szereptelen árnya vagyok ennek a hatalmas rendszenek. Nincs olyan akinek fontos lennék, csak az alkoholnak. Neki is csak azért, mert eggyel több embert tud lassan, Gyengéden Megölni.
Ma is mint minden nap megyek tisztelgek előtte, nehogy később öljön meg, mert meg sértődik, hogy egy napig nem ittam, pusztítottam szervezetem.
Halkan s lomhán ballagok be a szokásos kocsmai helyemre.
-Tessék, Sehun.-tolja orrom alá az új fiú a szokásos adagom.
-Köszönöm.-szívok bele egy aprót.
-Sehun?-szólít meg halkan, mire én lassan rá emelem tekintetem, s egy aranyos dobozkát nyújt felém-Hát...ohm...szóval Boldog Születésnapot!-néz mélyen, nagyon mélyen szemembe, szinte már az agyamba, a haldokló szívembe szúrja csillogó tekintetet.
-Ezt nekem?-riadok meg a gondolattól is. Évek óta nem kaptam semmit, s most egy számomra teljesen ismeretlen férfi ajándékoz meg.
-Hát igen, neked.-harapja be édesen alsó ajkait.
-De miért?-pislogok rá rémülten.
-Mert minden bizonnyal nincs senkid és megkedveltelek, mármint nem úgy, csak úgy simán...-nevet fel kínosan...
-Köszönöm.-veszem el apró kezei közül az ajándék dobozt.-Honnan tudtad?
-Megnéztem egy közösségi oldalon és reménykedtem, hogy igaz.-mosolyog rózsaszínes arccal, de ezzel mit sem törődve, óvatosan megvédve a csomagolást hámozom ki a dobozkát, amiben egy kismaci van. Egy fehér kismaci. Az ujjaim közé veszem s felemelve rá nézek.
-Komolyan?-húzom fel bal szemöldököm, miközben egy kicsit titkolva örülök az ajándéknak.
-A magányos éjszakákra.-rántja meg vállát miközben kiszolgálja a melletem ülő részeg 40-est.
-Hm...magányos.-nézegetem a kis plüss figurát.-Rád hasonlít.-emelem feje mellé egy kissé előre hajolva.-Igen. Hasonlít.
-Köszönöm.-pirul bele mosolyogva a meg állapításomba.
-Fura....-húzom le italom, immáron szívó száll nélkül.
-Mi?-szalad fel hangja a lehető legmagasabbra, ami általában irritálni szokott, de most...most valahogy kellemesen éri dobhártyámat a magas férfi hang.
-Te is és ez az egész szituáció.-megfeledkezve az ülőalkalmatosságom hiányoságáról elkezdek hátra dőlni, de az utolsó pillanatban az az apró kéz rászorít ingemre s visszahúz az élők soraiba egészen közel arcához.
-Őrült.-sutogja ajkaimra s szemeimet pásztázza sajátjaival-Egy igazi őrült vagy!

Augusztus 24
Majdnem egy hét telt el az óta az ominózus nap óta. Ez az ajándék csak egy epizód volt semmi több. Ugyan úgy 'élem' a minden napjaim. Ugyan úgy bejárok a kocsmába és ugyan úgy iszom a napra szóló méreg adagomat.
-Sehun?-szólít meg egy rég nem halott különleges hang.
-Igen?-pillantok fel a pultosra kivel már egy hete nem beszéltem sokat.
-Lenne kedved eljönni velem valahova?-nyel egyet a mondandója végen, s óvatosan rám pillant.
-Hova?-egyenesedem ki az érdekes hír hallatán.
-Ahova szeretnél.-tárja szét karját.
-Hm...valami film?-gondolkozom el. De régen voltam már bárhol is.
-Igen. Az jó ötlet.-kuncog fel pirulva.
-Miért pirulsz el ilyen sokszor amikor velem beszélsz?-váltok komoly hangnemre.
-Hm.-rántja meg vállát s pár másodperc múlva már mellettem is van.-Megyünk?-mosolyog rám kedvesen.
-De..
-Már nem dolgozom. Már végesztem, csak rád vártam.-karol belém s kihúz az utcára amit nem tudok hova tenni. Mi ez a nagy inzultus roham. Ez sok egy napra.
-Rám?-akadok fent mondatán.-De...miért?
-Mert a barátom vagy és elakartam veled menni valahova.-dobja elém mind a 32 fogát. Csak úgy csillognak a szemei.
-Rendben.-karolnám át vállát, de nem. Nem merem. Mit fog hinni? Valami perverznek fog elkönyvelni magában és akkor mi lesz? Nem fog érdemben beszélni hozzám senki. Ha elüldözöm, nem marad senki...csak..csak az a plüss. De..de ez miért is baj? Eddig sem volt senkim.
-Meg van még a plüss amit adtam?-kérdezi egyhangúan mellettem sétálva az utcán.
-Persze.-nevetek fel a lehető leghalkabban.
-Atyám te nevettél. Jészusom.-kezd el ugrándozni örömében a zebra előt ahol nekünk piros van és egy szélhámos több mint 120-szal húz el mellettünk s ütné el BaekHyun-t, ha nem rántanám vissza derekánál fogva karjaim közé.
Lágyan szemeibe nézek s akaratlanul is egyre közelebb hajolok arcához, szinte már érzem friss, üde leheletét ajkaimon, parfümje édeskés, ám de férfias illata végig száguld minden érzek szervemen s agyamat lezsibasztva áll meg lelkem legmélyebb bugyraiban ahol még senki sem járt, ezt az illatot soha sem felejtem el. Soha!
-Sehun...-szólal meg az immár csukott szemű "áldozatom".-Ha nem akarod nem muszáj. -nyel egyet s rám szegezi tekintetét.
-Én...én...nem tudom.-engedem el s idegesen hajamba túrok-Sajnálom.-nem nézek rá. Egyszerűen nem megy. Nem tudok a csillogó szemeibe nézni.
-Semmi baj, Hunie.-karol belem s elindul velem a moziba.

Szeptember 16.

Ma van egy hónapja, hogy megismertem egy csodálatos embert, egy csodálatos hanggal. Igaz az óta az utcai incidens óta nem történt köztűnk semmi, s nem is fog. Nem akarom. Két férfi között nem lehet semmi ilyesmi. Semmilyen kapcsolat, maximum egy szoros barátság, egy testvéri barátság.
-Sehuuun.-integet már messziről futva hozzám újdon sült barátom és a borzasztó dolgokból való mentő kötelem.
-Baekhyun.-mosolyodom el, s a lehető leghalkabban kimondom szinte varázslattal teli nevét és kiszállok új kocsimból, amit Ő választott nekem, hogy üdvözölni tudjam, s karjaimba zárni, passzoló darabkámat, BaekHyunt.
-Szia, Hunie.-csapodik mellkasomnak és szorítom magamhoz apró testét.
-Szia, Hyung.-nevetem el magam. Hát igen, mint kiderült 2 évvel idősebb nálam.
-De Hunie.- Ne hívj így.-vinyog nyakamba bújva. Olyan kellemes érzéssel tölt el, amikor már csak hozzám ér, az is felér több ezer millióval vagy a világ legdrágább tárgyán.
-Jó, Jó.-simogatom meg fejet s kinyitom elote a kocsim ajtajat amit keszsegesen el is fogad, s mar szalguldunk is a múzeumba, ahova megbeszéltük.

-Es ez mi?-mutat egy szoborra.
-Egy szobor, Drága BaekHyun.-nevetem ki legjobb baratomat.
-Haha...-gunyol ki-De mit ábrázol? Tudod, hogy én ehhez nem értek. Ebből en semmit sem veszek le...-nézegeti az alkotás tágra nyílt szemekkel.
-Ez két nő vagy talán férfi közötti szerelem...az...ágyban.-fordítom el fejemet a szoborról ez. Milyen alkotás már?! Miért pont ez érdekli? De jo, hogy nincs ebben a teremben senki sem.
-Sehun...-huzja meg BaekHyun ingem ujját.
-Hm?-fordítom rá arcomat s figyelemmel kisérem szeme mozgását.
-Mi az?
-Hát...-kalja rám pillantását.-Én...én sokat gondolkozztam és..Én nem vagyok a barátod. Az embered akarok lenni. Nem csak egy ember akarok lenni a sok közül, én akarok lenni az egyetlen ember, aki megvéd téged...Már attól a pillanattól kezdve, hogy először megláttalak...de akkor en nem csak azt akartam mondani...Én...én Szeretlek, Oh Sehun.
-Tessék?-akadok fel egy pillanatra-Hogy mim akarsz lenni? És...mi?-hátrálok pár lépés hátra...ez sok...nagyon sok.
-Én..Sehun. Ne utálj meg, de már nem tudtam magamban tartani. Már az első pillanattól kedveltelek, de nem mertem szólni, ezért is tőled kérdeztem meg a főnökös dolgot.-magyaráz össze vissza mindent, de én már azt sem tudom mi történik s hogy hol vagyok. Ez tényleg a valósag? Mi ez?
-Komolyan?-csak ennyi jön ki ajkaim közül, mire ő könnyezve bólint, lehajtja fejét-Rendben.-veszek egy nagy levegőt, s a lehető legközelebb lépkedem hozzá.-Baek...azt hiszem...szóval lehet én is...-csuklik el a hangom. Nem lehet. Ezt nem szabadna.-BaekHyun...ezt nem szabad. Férfiak vagyunk!-simitom meg arcát-Nem szabad...-sutogom ajkaira, s az a pár centit szinte azonnal bezárom. Nem szabad, de akarom.
Lágyan, s óvatosan kezdem el ízlelgetni méz édes ajkait, pár másodperc múlva sírva visszonozza csók kezdemenyemet. Idősebb révén ráharap alsó ajkamra s elmélyítí ezt a csodálatos varázslatott, amilyet még sosem éltem át.
Gyengéden átkarolom derekát s sokkal szorosabban ölelem magamhoz. Most illik csak igazán az ő teste az enyémhez.
-Sehun...-szakítja meg csókunkat s gyönyörű szemével engem pásztázz.-Te...te csodálatos vagy.-csókol meg miközben hajamba túr.
-Azt hiszem...én imádlak.-gondolkozom el egy pillanatra. Kétségtelen, beleszeretem a legjobb barátomba, a végzetembe, Byun BaekHyunba.

Szeptember 30.
-Mit adhatok?-kérdezi meg kedvesem rutinból, fel sem nézve az üvegpoharak törölgetéséből.
-Szokásosat.-hajolok egy kicsit előrébb, hogy egy apró csókot lopjak apró szerelmemtől.
-Sehun...-néz fel rám szomorúan szemekkel és áll neki az italom elkészítésének.
-Mi a baj, BaekHyun?-riadok meg. Talán elhagy egy jobb miatt, egy jóképűbb miatt?
-Miért iszol ilyen sokat mindennap?-adja oda a mérgemet tartalmazó poharat.
-Mert már megszokás.-húzom félmosolyra ajkaimat.-Függőség.
-És...nem szeretnél leszokni róla, Hunie?-érinti meg az asztalon lévő kézfejemet.
-Még nem probáltam...-bizonytalanodom el a válaszban. Én...nagyon rég volt már olyan nap, hogy nem ittam és nem szivtam volna el öt-hat száll cigarettát. Több, mint 6 éve így élek. Nem hiszem, hogy le tudnék szokni és lehet, hogy nem is akarok. Ez az egy dolog tompit...na meg persze BaekHyun...
-És ha szépen kérem...meg próbálsz leszokni rólunk?-néz félve szemembe, amit szinte azonnal el is kap.
-Hát....nem tudom BaekHyun...
-Akkor legalább csak keveset....-mutatja ujjaival az arányt.
-Jó..-sóhajtok fel vesztesen s vissza tolom az italom.-Adj egy nagyon savanyú citromos szörpöt vagy valamit.
-Azonnal!-mosolyog ugyan úgy, mint régen s lekap a polcról valami sárga lötyőt, s kitölti a pohárba s kezembe nyomja fogait villogtattva s egy gyors puszit nyomva ajkaimra el is viharzik egy másik vendéghez.
-Szevasz haver.-szemezgetek az italommal s óvatosan bele kortyolok...nem rossz. Kifejezettem nem rossz. A citrom savanyúsága pont jó. Pont megfelelő az én egyedi, sivár izlésemnek.
-Baekhyun?-nézek fel, hát ha már vissza ért, de nem éppen most rázza vissza seggét a helyére amit én ki is használok és egy hatalmasaz rácsapok fenekére, majd a lehető legfájdalom mentesen belemarkolok formás hátsó felébe.
-Ahhhw...-nyög fel fájdalmában, de aztán már az élvezettől. Ledobja a tálcát a pultra, s teljesen felém fordulva rá támaszkodik combomra és egész közel hajol hozzám.
-Annyira vártam már ezt az oldalad.-kap rá ajkaimra s olyan erőséggel csókol, hogy karjaimba esik s ha nem tartanám meg már rég hanyat döltúnk volna a kocsma székeire. Annyira imádom ezt a kocsmát, nincsenek sokat, az életet adom itt dolgozik és itt adják a legjobb zenéket is.
-Ahhh BaekHyun.-válok el tőle levegő hiánya miatt-Ezt te hol tanultad??-érek hozzá szétharapott ajkaimra.
-Bocsánat.
-Semmi baj, BaekHyun..-simogatom meg-Igazából megakartam kérdezni, hogy ott alszol-e nálam?!-mosolygok mint valami őrült az arcába.
-Persze!-csillanak meg ujból szemei.
-Köszönöm, Baek.-nyomok egy puszit homlokára.-Köszönöm.

-Gyere csak nyugodtan, szívem.-nyitom ki az ajtómat idegesen amit több kevesebb sikerrel álcázni is tudom.
-Uhum..-kapaszkodik vállamba, amíg leveszi cipőjét s bele bújik a számára kijelőlt papucsba.-Milyen nagy...-álapítja meg végig szorosan engem követve.
-Jajj Baek.-fordulok vele szembe s kezeim közi veszem apró, helyes arcát-Nyugodtan érezd magad otthon.-ölelem meg pár pillanatra-Kérsz valamit?
-Csak egy pohár vízet.-ül le kelletlenűl kanapémra.
-Rendben.-szaladok ki a konyhába s már azonnal viszem is neki a vízet.-Tessék.
-Köszönöm.-veszi ki kezemből a poharat s remegő ujjakkal. Atyám neki mindig is ilyen hosszú ujjai voltak?
-Annyira gyönyörű vagy.-mérem fel teste minden egyes látható porcikáját-BaekHyun, nagyon szép vagy.-veszem ki kezéből üres poharát s nyakába csókolok, amitől mondanom sem kell mennyire meg ijedt, de egyben élvezte is a dolgot.
Egy kissé lágyan nyakába szívtam amitől teljesen kirázta a hideg, s csak bámult előre mintha szellemet látna.
Combjára tettem kezemet, csak hogy közelebb lehesek hozzá, s úgy csókolhassam nyakát s egyre lejebb kulcscsontját.
-Ha nem akarod nem kell.-szívom egyre lejebb bőrét, míg nem el érek ingje első gombjához, amit még kigombolok, de nem megyek tovább. Látom rajta, hogy fél. Nem reagál, nem mutat semmit, csak félelmet. Ezért vissza húzodom helyemre és egy gyors mozdulattal ölembe ültetem, s fejét mellkasomra fektetem.-Semmi baj.-puszilok bele hajába s szippantom fel minden egyes illat részecskéét, hogy megmaradjon bennem.
-Köszönöm. Sajnálom-néz fel rám boci szemekkel-és Szeretlek!

Október 19.

-Sehun...

-Igen, BaekHyun?-nyitom ki szemeimet, s csodálatos arcát pásztázom.

-Miért vagy állandóan levert? Van jó állásod, itt vagyok én is. Gondolom a szüleiddel is jóban vagy. Jut eszembe, róluk miért nem beszélsz?emeli fel rám fejét.

-Meg van az oka.

-Elhagysz!-bujik bele oldalamba, hogy ne lássam arcát a párnáktól, s tőlem.

-Nem hagylak el, csak tudod nekem...nincs olyanom.-mondom ki nemes egyszerűséggel ezt a szörnyű, ám de egyszerű tényt.

-Szüleid?-hallom meg halk hangját.

-Se senkim, csak te.-kezdem el símogatni hátát, ami szinte azonnal remegni kezd-Te most sírsz?-próbálom megnézni potyogó könnyes arcát, de nem engedi.

-Én..nagyon sajnálom.-karol át a lehető legszorosabban.

-Nem kell, nem ismertem őket.-mosolyodom el, szerelmem édes reakcióján. Derekát erősen megfogva ráültetem ágyékomra, s felfső testét rádöntöm enyémre.

-Sehun, merre menjek, hogy kinyissam a bezárt világod kapuját? Annyira keveset tudok rólad, Hunie.-bujik nyakamba s ott szipog, édesen, mint egy igazi kisgyerek.

-Mit szeretnél tudni?-sóhajtok fel beleegyezően.

-Volt barátnőd?-emeli fel apró arcát, s gyilkos tekintetét rám szegezi.

-Nem, se pasim-simogatom fejebúbját-Mondtam, hogy te vagy az egyetlenem, nekem tényleg nincs másom.

-És barátaid?

-Azok sincsenek.-kuncogok fel halkan.-Sosem szerettek, mert nincsenek szüleim.-kezdek el játszani gyönyörű, szőke hajával.-És neked vannak barátaid?

-Igen, Amerikában.

-Ja tényleg te onnan jöttél vissza.-esik le a dolog.-és az a furi fiú is onnan van, igaz?

-Chanyeol?-néz fel rám nagy, kérdő szemekkel.

-Igen, Chanyeol.-nyomok egy csókot ajkára.

-Megint féltékeny vagy igaz?-néz rám a lehető legcsúnyábban.

-Igen!-nyújtom ki rá a nyelvem, amire aztán habozás nélkül ráharap s egy szenvedélyes csókba hív.

-Ne legyél.-harapdálja nyakamat, s egy kicsit, szinte észrevehetettlenűl mozogni kezd ágyékomon.

-Ha ezt folytatott nagyon fog fájni.-markolok rá fenekére, hogy megálítsam tevékenységében.

-De...én akarom, hogy fájjon.-nyögi kulcscsontomra, s ezzel zöld lámpát gyújtva nekem fordítok helyzetünkön, s magam álá gyűrve kényesztetem, ahol csak érem. Lassan a egyre lejjebb csókol, s szívom magamba édes illatát, s annak hordozóját. Poloja után, nadrágját kapom le róla, s így végre megcsodálhatom egész gyönyörű ám, de kissé kiszívott testét.

-Annyira szép vagy, Byun BaekHyun!-csókolom meg piros, félénk arcát, s vörös ajkait.-Biztosan akarod?

-Biztos.-nyögi fel kéjes hangon, s így már bármit megtehetek.

December 17.
Tegnap voltunk Baek-kel négy hónaposak és mit ne mondjak egy csodás napon vagyunk túl, egy szenvedélyes, túlfűtött és szeretett teljes napon vagyunk túl. Én még soha sem éreztem magam ilyen jol. Annyira jó volt, annyira hihetettlen, annyira természetfeletti volt ez az egész...mintha megsem történt volna, de a valóság hűségét melletem szuszogó, nem mellesleg teljesen meztelen szerelmem bizonyítja, aki az igazak álmát alussza.
-Sehun...-húzza végig oldalamon ujját.
-Felébredtél?-kérdezem meg az egyértelműt.
-Igen.-cikázik hosszú fehér ujjhegyével kockáim között-Elkisérsz a meghallgatásra?
-Hm..igen.-sóhajtok fel s egy puszit nyomok homlokára. Hát igen, ez az új hóbortja...az éneklés. Nem mondom, hogy nem tehetséges, mert igen is az. Imádom a hangját, nagyon jól csinálja. Szerintem fel is vennék, de...de én nem akarom elveszíteni az én egyetlen reményemet. Ő nekem a minden. Nem akarok újra egyedül lenne, de azt sem akarom, hogy miattam ne teljesüljenek az álmai. Nem akarom csak magamnak, de mégis.
-Köszönöm, Sehunie!-csókol meg, de most csak egyszerűen, semmilyen érzelemmel, csak mint mindig.

Ez egy hatalmas épület. Miért ilyen nagy? És miért nézik az emberek BaekHyunt? Na jó ez sok. El akarom innen vinni őt. Egyáltalán mi ennek a cégnek a neve? SM vagy MS? Ahhm nem tudom csak azt, hogy itt sok a vetélytársam.
-Baek...-lökdösöm meg oldalát.
-Hm?-pillant fel papírjai közül.
-Ha be kerülsz ide ugye nem engedsz senkinek semmilyen furcsasagot?!-súgom fülébe, csak hogy nyomatékosítsam.
-Byun BaekHyun.-szól ki egy erőteljes férfi hang.
-Sok sikert.-mosolygok rá bíztatóan, s ő már bent is van. Hát igen. Ez Baek. Gyors. Okos. Ügyes, de legfőképp kissé naiv a korához képest.

-Na hogy ment?-pattanok fel szerelmemhez mikor kilépet az ajtón.
-Azt mondták szép az arcom kamerán keresztűl is.-néz rám csillogó szemekkel.
-Tudom én azt.-nevetek fel-És még? Felvettek?
-Még nem tudom. Január 22.-én küldenek egy SmS-t és egy levelet is.-sétálunk ki a hatalmas épületből.
-Előre gratulálok, Babám.-csókolom meg immáron kint az utcán egy sikátor féleségben-Meghívlak ebédre.-fogom meg apró, meleg kezét s lassan sétálok vele az utcán, hogy még több időt tölthessek vele. Nem akarok kevés idő elteltével meghalni...

Január 22.
Szerelmem fel alá mászkál immaron közös lakásunkban s idegesen lakolgatja a dolgokat egyik helyről a másikra, míg én csendben a tv-t nézem. Inkább nem szólok hozzá. Reggel is minden baja volt. Lekiabált amikor csak tudott.
-Baek...
-Igen?-néz rám szikrázó szemekkel haját tépve.-Leülsz?-kérdezem meg félve.
-Persze. Miért ne.-ül le mellém s már szinte azonnal combján kezd el dobolni.
-Mit nézünk?
-Azt az ufosat, amikor 3 honapja maradt, de beleszeret egy színésznőbe..tudod melyik?-magyarázom neki lelkesen. Szereti ezt a sorozazott, bár nem tudom mi a címe, meg hogy miről szól. Bár én mindig is néztem vele a részeket, de sosem a filmet láttam magam előtt, hanem a gyönyörű, hó fehér arcát s telt vörös ajkait.
-Uhum..az jó.-sóhajt fel s csak pár percig, de melletem ül. Ami felzaklatja újból az a telefonja csipogása, amiért a lehető legnagyobb sebességgel rohan oda.-Ahhw...-forgatja meg szemeit.
-Mi az?-nézek rá meglepődötten.
-Valami reklám.-dobja a párnák közé készülékét, majd már késsé nyugodtabban szorosan mellém ül, s vállamra hajtja fejét-Már azt hittem...mindegy is.-fogja meg kezemet, de ezt a klisés romantikus pillanatunkat ismét a telefonja pityegése szakítja félbe.
-Na?-nézek rá félve.-Az?
-Az.-mondja ki remegő hanggal.
-Felvettek?-kérdezem meg tőle, de ő csak bámulja a kijelzőt, s nem szól semmit. Csak mereven nézi, s egyre jobban fehéredik.-Mi az Baek?-kapom ki kezéből a telefonját-Felvettek!-mondom ki kissé szomorúan, de annál inkább is boldogan.-BaekHyun, felvettek. Gratulálok.-csókolom meg s agyon puszilgatom.
-Igen. Felvettek.-könnyezik be, majd egyre gyorsabban és nagyon öröm könnyek potyognak szemeiből-Istenem köszönöm.-néz szemembe s szenvedélyesen megcsókol.-Annyira szeretlek, Sehun.
-Én is Szeretlek, BaekHyun.

Február 15.
A sors kegyetlen. Mi elott még 5 hónaposak lehetünk volna, ő már el is megy tőlem. Ma költözik be, s irja ala a sok évre szóló szerződését a cégnél, ami tőlem végleg elveszi.
-Hunie...-ölem meg hatulról s hatamba fúrja apró arcát.-Ne légy szomorú.
-Hogy ne lennék.-fordulok vele szembe, s a lehető legerősebben magamhoz szorítom.-Szeretlek, BaekHyun!-csókolom meg kissé szenvedélyesen, kissé szerelmesen, de legfőképpen bánatosan-Nagyon fogsz hiányozni.-bújok nyakába.

-Nekem is Sehun, nagyon nagyon.-puszil nyakam legmélyére.

-Nos, üdvözlöm az SM-nél és az EXO Projektben.-fog kezet az elnők BaekHyunnal az ajtóban-Ő egy barátja?

-Igen.-pirosodik el.

-Helyes.-néz végig rajtam, majd egy köszönés után magunkra hagy.

-Hogy ment?-érdeklődöm szerelmemnél.

-Jól. Határozott ember.-mosolyodik el.-Kikisérlek.-karol belém, s el indulunk a bejárati ajtó felé, ahova sajnos nagyon gyorsan oda is érünk, igy meg kevesebb időt tőlthetek sszerelmemmel.
-Sok sikert, BaekHyunie.-csókolom meg szenvedélyesen egy bokrosabb, eldugodtabb helyen.-Legyen jó életed.-nézem meg utoljára gyönyörű szemeit.
-Sehun....tudod, hogy ez mennyire fáj!-tartja vissza könnyeit-Szeretlek!
-Én is Szeretlek, Byun BaekHyun. Bearanyoztad az éltem, és ezt köszönöm neked.

Február 16.
-Egy vodtka-martínit kérek, rázva.-ülök be a szokásos ám, de szokatlanul üres helyre. Amint meg kapom italomat belkortyolva csúsztatom azt végig. Furcsa égető érzés, újra alkoholt inni. Most már nincs ki miatt rendesen élni. Most már megint ugyan az a szűrke magány az enyém, mint eddig sok éven át. Baekhyun nincs itt. Nem is lesz. Soha nem lesz. Bármit teszek ő egy lesz korea csillagai közül, míg én egy megkopott szerető aki már ezt a feladatott sem végezheti el...már csak egy dolog maradt hátra a végső búcsú:

"Amikor esik az eső és a zene szól, rád gondolok. Amikor este elhalad, épp így esett. Ma megint megható eső esik, és távol töltöm a napot. Fájdalmas eső jön, úgy mint akkor.

A szerencsétlenségem ellenére is kedveltél, karjaid közé zártál, amiért hálás vagyok.

Még mindíg érzem az illatodat, szorosan kötődik hozzám.

Az eső hangja könnyekkel keveredik, s hallom a lélegzeted. Nem tudlak egyszer sem megtalálni, kérlek találj meg. Tudod, hogy mennyire akarlak, és annyira fáj. Én csak továbbra is beléd akarok kapaszkodni, és kérni téged, hogy maradj melletem. Habár én még mindíg veled akarok maradni örőkké, imádzkozom azérzt, hogy olyan boldog legyél, mint az elején.

A lélegzetedért a szívem kétségbe van esve....és annyira fáj."

Annyra fáj, hogy ezeket a szavakat kell, hogy írjam a hófehér papírra, amit egy apró borítékba csúsztatva, majd egyszer eljut szerelmemhez, s végleg vége lesz az én igazán boldog, s élettel teli életemnek, amit csak Ő színesített meg mosolyával, a létezésével.