Erre az egész kitörésemre csak annyit reagál, hogy magához ölel és a fülembe súgja...
-Szeretlek.-erre az egy szóra ellágyul minden végtagom és elájultam azt hiszem......Egy kórházi beteg szobában ébredek fel mellet. Miért vagyok itt és ő mit keres itt?
-Mit keresel itt és én miért vagyok itt?-teszem fel a kérdésemet.-és minek van infuzio a kezemben?-értetlenkedek. Mire csak felcsillannak a szemei és hevesen megölel.
-Hát jogosan lecsesztél aztán mondtam, hogy szeretlek és elájultál most pedig itt vagy.-mondja lehajtva a fejét.-De Markie, én tényleg imádlak csak eddig nem mertem megmondani.
-NE HAZUDJ.-kiálltok rá.
-Nem hazudok.-jelenti egyszerűen.-Szeretlek.-és megcsókol.
-Én már nagyon rég óta szeretlek, Kim NamJoon.-csókolom vissza.
-Utállak.
-Miért?
-Mert megcsaltál.
-Mikor? Kivel?
-Ma, azzal a ribivel.
-Kivel?
-Azt nem tudom, hogy ki, de te mondtad, hogy nem irt vissza egy fiú és, hogy rosszul esett neked.
-Rólad beszéltem, te buta.
-Persze. Te soha sem vennél észre.
-Pedig a pasim vagy.
-Tudom.
-Hát akkor meg?
-Csak annyi, hogy tényleg szeretsz?
-Igen. Mindennel jobban SZERETLEK!!!
-Hiányzol.
-Nem hiszek neked.
-Miért nem?
-Mert b*szol rám. Bármit csinálok vagy nem jó vagy nem veszed észre.
-Bocsánat, de akkor is hiányzol.
-Igen? Akkor miért nem jöttél előbb?
-Mert féltem megtenni ezeket a lépéseket. Féltem, hogy röhögve kidobsz és féltem kimondani, hogy SZERETLEK!!!
