Hiányoznál...

Bangtan Boys
Páros: J-Hope x Rap Monster
Figyelmeztetés: nincs...
Korhatár: Bárki olvashatja.

J-Hope

Én mindig is olyan voltam NamJoon-nak mint egy segítő eszköz aki ott van ha kell, ha nem. Ha kellet összekapartam a földről vagy időn ként a csapatott raztam össza ha ő  lelkileg megrogyott es nem volt szellemi ereje, de ezt soha sem vette észre. Csak a munkájának élt. Nagyon törékeny és jó lelkű ember, sok rossz és sok jó tulajdonsággal, de én így szerettem ahogy van. Tetőtől talpig szerelmes vagyok Kim NamJoon-ba, ezt nem tagadhatom.
Most is korházban van,mert túlhajszolta magát.
Mivel elmondása szerint nem tud táncolni, ezért nagyon sokat gyakorolt és gondolom ebbe bele is betegedett. Mi pedig persze, hogy betegre aggódjuk magunkat. Nem akarjuk, hogy komolyabb baja legyen. Azt nem élném túl...
Úgy döntöttem, hogy ma a próba után (ugyan is kitűzte, hogy próbálni KELL) bemegyek hozzá és adok neki egy nagy adag szeretett bombát. Viszek neki gyógyító mosolyokat és a szerelmemet.
Probák után fogtam egy taxit és elirányítottam a célomig. A recepcíon volt egy kis gond, de hamar lerendeztem. Felsétaltam a fekete csempével kirakott lépcsőn és megálltam az ajtaja előtt. Nem merek bemenni. Mi lesz ha rosszabb álapotban van? Mi lesz ha nem tud többi fel kellni? Mi lesz ha el kell hagynia minket?? Ahww de muszály lesz. Műmosolyt erőltettve magamra megfogtam a kilincset és csiga lasusággal lenyomtam azt. Halkan beléptem és becsuktam magam mögött a nyíláyzárót. Lassú léptekkel suhantam mellé és néztem rá arcára. Oh éppen alszik. Remek így legalább nyugodtan tud aludni.
Leülltem mellé és gyönyörű bársony simitású kezét enyembe helyeztem. Rá néztem hófehér, tükőr tiszta arcára ami nyugodságot és boldogságot sugárzott. Legalább most nyugodt....
-NamJoon.....-kezdtem el lassan simogatni kezet, nehogy felkelljen-Szeretlek.-mondtam ki és fajjó szivvel lehajoltam-Kérlek épülj fel mihamarabb. Már nagyon hiányzol és vagyom a nevetésedre, pillantásodra, pár biztató szavadra, ölelésedre, az éjszakai halk szuszogásodra, a ragyogó arcodra, a hangodra, mindenedre. Arra is amikor valamit elrontunk és te lekiabálod az eget is....akkor is szeretlek...csak ne kelljen igy látnom téged....-szoritottam rá kezére akaratlanul is.
NamJoon gyengén rászorított hideg, merev kezemre. Az ütő is megállt bennem.
-Te...te fent vagy?-mire csak egy felmosollyal bolintott. Atyám úgy érzem magam mint egy...egy nem tudom mi csak gáz na-Én...én azt hittem alszol...-vettem el idegesen kezemet.
-Csak zavarja a szemem az állandó fény.-válaszolt halkan. Oh atyám az a hang. A a rohadt mély dörmögő hang ami megtöri a gépek csipogásának szörnyű, idegesítő csendjét.
-És..és..-dadogtam össze vissza mire ő kinyitotta a szemét és lassan felüllt majd rám mosolygot és lágyan megfogta remegő kezemet.
-Nincs és....csak te vagy és én.-csokolt rá kezemre. Mondanom sem kell totálisan vörös lettem. Annyira romantikus és elegáns úri ember-Én is kedvellek.-simitott végig kéz fejemen. Leesett állal néztem rá.
Ezt tuti benyugtatozták és csak hiányos...én...engem meg csajnak néz..
Ő állam alá nyúlt és vissza csukta számat.-Még a végén berepűl a légy.-nevetett halkan. Sosem volt még ilyen halk és visszafogott. Mi baj lehet?
-NamJoon...figyelj...-néztem rá mire ő figyelem teljesen pillantott rám.-Én...én...oh nem én, te! Mi a baj? Olyan visszafogott vagy. Történt valami?-nézek rá gyanakvóan. Nyelt egy nagyot...
-Hát...nem......csak...tudod én....én félek, hogy elveszítelek. Annyira jó barátom vagy, a legjobb és én nagyon kedvellek....és most nagyon félek, de ezt nem szabad tudnia senkinek, hogy félek-bökte ki végül.
-Mitől félsz?-néztem rá döbbenten.-Egyáltalán jobban vagy?
-Nem épp ez az.....nagyon nehezek a végtagjaim...-huzta magára a takarot.
-Nem lesz semmi baj, kicsi rigó!-pöcköltem meg az orrát. Imádom így hívni.
-Naa...ne hívj igy...-fogta meg a kezem és közelebb húzott magához-Köszönök mindent. Köszönöm, hogy vagy nekem, hogy szeretsz, megértesz, hogy mindig akkor vagy ott amikor kell, hogy mindig akkor mosolyogsz amikor nekem a legnagyobb szükségem van rá. Egy szóval:
"Köszönöm, Sajnálom, Szeretlek."
-A kedvenc dalom...-mosolyodtam el nyakába furtam arcomat, hogy ne lássa meg a néhány kósza könny cseppemet amit a boldogság okozott....
-Igen a kedvencünk.-átkarolta nyakamat és feljebb ülve szorosan magához ölelt.
Ez az ölelés mintha az egek rengtek volna meg. Sokszor ölelt már magához, de így még sosem.....sosem engedet magához ilyen közel....hiába alszunk egy szobába és hiába van összetolva az ágyunk...sosem...